Soha nem éreztem ehez foghatót. Mindha teljes lennék és életem hiányzó részét megtaláltam volna. Úgy gondolom, hogy egyetlen perc elég volt ahhoz, hogy a szivembe vésd magad. Nemhiába történt ez velünk. Találkozásunk óta képtelenek voltunk arra, hogy ne törődjünk a másikkal. Első perctől éreztünk egy aprócska ragaszkodást, akarást. Mára ez kiteljesedett és napról napra nő és csak nő.  
Felfoghatatlan néha ez az érzés. Bevallom, sokszor elönt a félelem és a kétségbeesés. Féltem az életem ezen részét; ezt a boldogságot, a törődést, a bizalmat. Egyszóval: Téged! De végül mindig rájövök, hogy hiábavaló mindez. Nincs mitől félni! Hisz mindennek célja van. Okkal találkoztunk, okkal volt az első beszélgetés, az első csók és lefőképpen az, hogy egymásba szerettünk. Soha nem szabad elengedjük egymás kezét!Számunkra már nincs lehetetlen!